SZC logo

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

OM kód: 203031 | 1138 Budapest, Váci út 179-183.

Intézmény logo

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Technikumi és szakképző iskolai oktatás

Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.

A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.

A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik. 

Miért válasszam a szakképzést?

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.

Minden iskolában más a képzés?

Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.


Okleveles technikusképzés

A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.


Szakmák

Nincsenek szakmák "Technikumi és szakképző iskolai oktatás" kategóriában.

 

KÉPZÉSEINK:

TECHNIKUM-i képzéseink:

Specializált gép- és járműgyártás ágazatban 5 éves nappali technikumi képzés

 

Gépjármű-mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairány: szerviz szakmairány.

A Gépjátmű-mechatronikai technikus munkája során a közúti járművek szervizelésének, illetve karbantartásának műszaki feltételeit biztosító tevékenységeket lát el. Ez magában foglalja a gépjárművek valamennyi gépészeti, villamos és elektronikus egységeire vonatkozó karbantartási, műszaki állapotvizsgálati, hibafeltárási, hibaelhárítási, beállítási és fenntartási műveleteit.   

Munkája során a minőséget műszeres vizsgálatokkal ellenőrzi, kiszűri és megjavítja az előforduló hibákat. A megfelelő karbantartási dokumentáció, utasítások alapján rendszeres karbantartást végez. Üzemzavar esetén a rendelkezésre álló dokumentáció alapján, műszeres vizsgálatok segítségével hibabehatárolást végez. A szükséges alkatrészek, alkatrészcsoportok, javításával, cseréjével, beállításával elhárítja az üzemzavarokat.

Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárművek javítását, karbantartását, új gépjárművek előállítását, és érdeklődik az alternatív hajtású járművek iránt.

Közlekedés és szállítmányozás ágazatban 5 éves nappali technikumi képzés

 

Vasútforgalmi szolgálattevő technikus 

Közlekedés és szállítmányozás ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Feladata a szakmai utasítások szerint hatáskörébe tartozó állomásokon és azok szolgálati helyein a menetrendszerű vonatközlekedés és a tolatás biztonságos és hatékony megszervezése rendes üzemi körülmények között, és rendkívüli helyzetekben egyaránt. Rendelkezéseit az állomáson és a nyíltvonalon valamennyi forgalmi tevékenységet ellátó dolgozó köteles tudomásul venni és végrehajtani.

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a vasúti forgalom, a vasúti közlekedés biztonságos megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos összetett munkakör.

SZAKKÉPZŐ ISKOLA-i képzéseink:

Specializált gép- és járműgyártás ágazatban szakképző iskolai 3 éves nappali képzések:

 

Járműfényező 

A specializált gép- és járműgyártás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A járműfényező feladata gépjárművek karosszériáinak felületelőkészítése, felületkezelése, javítói vagy ipari fényezése.

Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárművek forma- és színvilágát, szereti a látványos eredményeket, és szívesen részt vesz a végső felület kialakításának folyamatában.

 

Karosszérialakatos 

Specializált gép- és járműgyártás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul.

A karosszérialakatos gépjármű felépítmények javítását, részegységek összeépítését, gépjárművek külső szereléseit végzi. Karosszéria alvázak, önhordó karosszériák húzatópadon történő javítása is az ő feladata.

Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárműveket, a gépjárművek javítását, szereti a látványos eredményeket, és szívesen részt vesz a végső formák kialakításának folyamatában.

 

Gépjármű mechatronikus 

Specializált gép- és járműgyártás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: szerviz szakmairány.

Szerviz szakmairányban a közúti jármű (személygépkocsi, tehergépkocsi, autóbusz) javító és karbantartó szervizekben dolgozik. Szakszerűen és a legújabb járműtechnikai kompetenciák birtokában, karbantartási és javítási műveleteket végez, illetve irányít a járműveken. Kezeli a járműben található kódolt egységeket, a jármű üzembe helyezésekor, illetve javítását követően azok élesztéséről gondoskodik. A folyamatok közben jármű diagnosztikát végez, naprakészen ismerve diagnosztikai műszereket és méréstechnikákat, valamint annak kiértékelési eljárásait, módszereit. A járműdiagnosztikát használva, járműveket készít (illetve a felkészítést irányítja) fel hatósági műszaki vizsgára. 

Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárműveket, új gépjárművek előállítását, szereti a látványos eredményeket és érdeklődik az alternatív hajtású gépjárművek iránt.

Gépészeti ágazatban szakképző iskolai 3 éves nappali képzés

 

Hegesztő

Gépészeti ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A hegesztő különálló szerkezeti elemként készült gépalkatrészeket, szerkezeti elemeket egymáshoz rögzít, különféle hegesztési technikák, eljárások alkalmazásával. A hegesztés során a munkadarabokat hővel, nyomással vagy mindkettővel egyesíti oly módon, hogy a munkadarabok között nem oldható fémes vagy nem fémes kapcsolat jön létre. Pontos, önálló szabálykövető magatartással tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára és a technológiára vonatkozó dokumentumokat. Ismeri és biztonsággal használja a kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket.

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a kisebb-nagyobb acélszerkezetek, csőhálózatok, tartályok hegesztése, aki szeret alkotni, szerszámokat használni.


Partnereink

SZC logo

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum


Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum

1138 Budapest, Váci út 179-183.

Telefon: +361 329 8410

E-mail: bankid@bankidonat.net

OM azonosító: 203031


2024Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum