SZC logo

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

OM kód: 203031 | 1138 Budapest, Váci út 179-183.

Intézmény logo

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Történet

Iskolánk története

Történet

A jelenlegi épületegyüttes 1953-ban nyitotta meg kapuit a gépjárműjavító szakmát választó fiatalok előtt. Működése során az iskola mindvégig a szakképzés szolgálatában állt, s igyekezett e funkcióját igényes elméleti és gyakorlati oktatás, színvonalas nevelőmunka révén ellátni. Ennek eredményeként a kapcsolódó autójavító szervezetek megbízható partnerei lettünk, s volt diákjaink megbecsült szakemberként, a műszaki-gazdasági élet számos területén – gyakran mint egyetemet végzett vezetők – reprezentálják egykori iskolájukat.

Névadónk

1859. június 6-án Bakonybánk községben született Bánki Donát, korának legnagyobb gépészmérnöke, a Budapesti Királyi József Műegyetem nemzetközi hírű professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Az iparosodó hazai környezetben kezdte – felsőfokú tanulmányai befejeztével – mérnöki tevékenységét. Az első évben a Magyar Királyi Államvasúti Gépgyárban műszaki díjnokként dolgozott, majd 17 éven át (két év műegyetemi konstruktőri munkásságot is beleértve) tevékenykedett a Ganz és Társa Vasöntöde- és Gépgyárban, kezdetben konstruktorként, majd osztályvezetőként, s végezetül 8 évet főmérnökként. Életpályájának ezen időszakában gépszerkesztőként közreműködött a budapesti gabonaelevátor, a Mechwart-eke megtervezésében, jelentős szabadalmi tevékenységet folytatott a gázmotorok és a belsőégésű motorok terén. Ezen időszakra esik a közvélemény előtt talán legismertebb találmánya, a Bánki-Csonka féle karburátor szabadalmaztatása.

1899-ben kinevezték a Budapesti József Műegyetem II. Gépszerkezettani (Gépelemek és Emelőgépek) Tanszékére professzornak, majd 1900-ban átvette az abból kivált III. Gépszerkezettani (Hidraulika és Hidrogépek) Tanszék vezetését. 1901-ben jelent meg a “Gyakorlati hydraulika és hydrogépek” című jegyzete I.-II. kötete, melyet előadásai alapján Misángyi Vilmos és Hoffmann Miklós adott ki.

1902-ben készült el új gondolatát megvalósító elsőkerék-hajtású gépkocsija, mellyel az akkor általánosan elterjedt hátsókerék-hajtás problémáit kívánta kiküszöbölni. Az általa tervezett és a Ganz-gyárban elkészült automobilnál a motort, a sebességváltót és a differenciálművet egy tömbbe építette fel, s az első kerékpár tengelyére helyezte.

Az 1908-as USA-beli tanulmányútját követően a repülés iránt érdeklődik. Ahogy a “Repülőgépek gépi kormányzása” című, a Magyar Aeroszövetség hivatalos lapja 1913 számában kiemeli: “A légi utazás biztos csak akkor lehet, ha gépi berendezéssel tudjuk kormányozni…” Ennek kifejlesztése érdekében hidraulikus szervomotorból álló stabilizátort szerkesztett és szabadalmaztatott 1909-ben.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta, s 1912. december 16-án tartotta “Folyadékok mozgása hajlított csatornákban” című székfoglalóját. 1916-ban jelent meg “Energiaátalakulások folyadékokban” című könyve, mely a tervezők alapvető kézikönyvévé vált. A művet a Mérnökegylet Cserháti-díjjal és Egyesületi Aranyéremmel jutalmazta. A könyv 1922-ben a berlini Springer kiadónál németül is megjelent.

A századfordulót követően jelentős érdeklődés irányult a vízi energia hasznosítása irányába, a kis és közepes esésű patakok és folyók energiájának hasznosítására. Bánki egyszerű és olcsó turbinát szerkesztett, melyet 1917-ben ismertetett kéziratként “Neue Wasserturbine” címmel, majd 1918- ban a Molnárok Lapjában mutatta be magyar nyelven. A vízturbináért Bánkit halála után négy évvel 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmával tüntette ki. Irat- és kézirathagyatékának nagy része a BME OMIKK Levéltárábantalálható.

Jelentős gépszerkesztői munkássága, szabadalmi tevékenysége mellett nagy hivatástudattal látta el oktatói tevékenységét. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy hallgatói felkészülését előadási jegyzetekkel is segítse. Egyetemi tanári tevékenysége során a mérnökképzésben bevezette a laboratóriumi képzést.


Partnereink

SZC logo

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum


Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum

1138 Budapest, Váci út 179-183.

Telefon: +361 329 8410

E-mail: bankid@bankidonat.net

OM azonosító: 203031


2024Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum